Anyunak

3 csodálatos gyermekem van, így mindig meghatódom szülinapokon, karácsonykor és olyan családi  ünnepeken amikor több generáció együtt ünnepel. Előfordul, hogy Anyummal együtt, könnybe lábad a szemünk, egy kedves versen vagy poénon és ilyenkor a  gyerekek csodálkozva néznek ránk, hogy Anyu és a Nani már megint mitől tudott így meghatódni. Ilyenkor Édesanyámmal egymásra nézünk és hangosan sírunk-nevetünk. 

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak, 
Nem engednek tovább,
Vissza- vissza tartanak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a jót, de a rosszat el ne mind.
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza,
Amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az édesanyádnak!

(Ismeretlen szerző)

 “Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,

fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”

 (Diane Loomans)